Hétköznap negyed tízkor, szombatonként fél tízkor kézi csengő szól a fedett piac mögötti keskeny utcában. Apró, rézből készült csengő ez, fa nyéllel, amilyennel egykor a tanárok jelezték a szünet végét; a két pék közül az kongatja meg, akinek éppen lisztes a keze. Azt jelenti, hogy kikerült a sütőből a második adag. Ezen az utcán már jóval azelőtt is ezt jelentette, hogy bármelyikük megszületett volna.
Úgy tűnik, az ötven év alattiak közül senki sem tud erről. A fiatalabb lakók kedves gesztusnak tartják a csengőt, afféle látogatóknak szóló kis színjátéknak. Az idősebbek felveszik a kabátjukat.
Az első és a második adag
A pékség első adagja azoknak készül, akik útra kelnek: a dolgozóknak, a korai iskolába indulóknak, mindenkinek, aki állva eszik. Hatkor kerül ki a sütőből, és hétre el is fogy. A második adag azoké, akik otthon maradnak. Ez a kenyér ebédre, a zsemle a harmadik emeleti idős asszonynak, aki tíz előtt már nem lépcsőzik, és az a cipó, amelyet egy szomszéd visz fel neki.
A csengőre azért van szükség, mert a második adag másfajta ígéret. A vásárlói nem járnak el az üzlet előtt útban valahová; szólni kell nekik. Telefonok előtt, még mielőtt bárkinek lett volna megbízható órája a konyhában, csak hanggal lehetett hírül adni az utcának, hogy valami meleg vár rá.1
Egy óra, amely hangból áll
Tetszik, hogy a csengő úgy jelzi az időt, hogy nem mutatja. Nem leolvasni lehet, csak meghallani, és minden ablakból másképp hallatszik: élesen a sarkon, tompán az udvar mögött, a felső emeleteken szinte egyáltalán nem; ott az emberek mindig is az alattuk lakókra hagyatkoztak, hogy továbbadják a hírt. Így nemcsak az órát méri, hanem az utcát is: a mélységét és a szomszédság összetartását.
Amikor néhány éve megkérdezték a pékeket, hogy abbahagynák-e a csengőzést most, hogy mindenkinek van telefonja, az idősebbik azt felelte: akkor hagyja abba, amikor a kenyér már nem készül el. Jobb válasz volt, mint amilyet a kérdés megérdemelt.2
Jegyzetek
-
A konyhai órák ennek a sorozatnak egy későbbi témája, vagy legalábbis rokona. Ritkán járnak pontosan, és szinte soha nem bíznak bennük — ami nem ugyanaz.
-
Én kérdeztem. Hagyományról szóló idézetet reméltem. Kenyérről szólót kaptam, ami ugyanaz, csak hasznosabban megfogalmazva.
|